Kövess minket Facebookon.
Ezt az őrült játékot hogy lehet imádni, te. Az úri ifjak bolond szél fútta játékát. Egészen szerelmese lettem én is, pedig eleinte hogy utáltam. De ahogy a férjemet, úgy kezdtem előbb megszokni, aztán lassan megszeretni. Úgy habarodtam bele a vitorlavászonba, mint a mező mellett szárított nyári paplanhuzatba a kontyos, ősz nagyanyám.
olvass továbbHát ma eszembe jutottál. És tudom, hogy háttal nem kezdünk mondatot, az irodalom tanárom így tanította. Meg azt is alaposan belém nevelte, hogy csak a férfinak mondhatom: kellesz. A nyelvtanban máskor nem használjuk így e szót. Gondolom akkor lehet csupán, ha szerelmesek vagyunk. Na, te kellettél, de mára múlt idő minden, édes.
olvass továbbTe, a Marit én soha nem bírtam, mert képes volt elszeretni bárki férjét. Emlékszel arra a nagyon tehetős ügyvédre, akinek az apja, meg annak az apja is ügyvédként dolgozott? Na, annak az embernek volt akkoriban felesége, meg három gyereke, de a Marinak ez nem számított, rávetette magát, és hát ugye a Mari az szép volt, a férfi nem tudott mit tenni. Igen, jól mondod, a férfiak általában nem tudnak ilyenkor mit tenni.
olvass továbbTe is csak egy nő vagy. Nem szebb, nem jobb, nem karcsúbb, mint a többi, mégis mennyiszer vívok veled gondolatban. Pedig csak egy nő vagy. Ugyanolyan nő, mint én vagy az Ilonka. Igaz, az Ilonka azért egy kicsit más, ő valamivel csendesebb, így korán lett férje is. Tehát nem tudja, milyen keresni a szerelmet harminc fölött.
olvass továbbEnnek a nőnek nem számított semmi. Gátlástalanul válogatott a férfiak között, rendszerint bankkártya és státusz alapján, és ezzel csak annyit ért el, hogy sosem értette meg a valódi szerelem lényegét. Rettenetes lehet így élni, te. Sokat gondolkodtam ezen a nőn, Juli, de már nem mondom meg neked, hogy is hívták, mert az ilyen neveket jobb, ha minél előbb kiereszti a fejéből az ember. Vagy meg se jegyzi igazán.
olvass továbbCsípősek voltak az első szeptemberi éjszakák, nem kellett volna meztelen vállal az éjféli holddal kacérkodni, de a nyár tüze még tartott, bár az kitart nálunk egész évben. Katival eljártunk gyakran, mert a Kati szerelmes volt, és azokban a nyár végi viharokban én is megtaláltam azt a valakit, akire lázálmokban gondolhattam minden éjjel.
olvass továbbMari, én sok évvel ezelőtt nem így voltam. Nem jött értem fekete nagy kocsi, nem ilyen ruhákban jártam és az eszcájgot sem a végénél fogtam meg, ahogy azt a nagyságos úri házaknál illik, hanem középen, mint az újonc cselédlányok, akik még nem lesték el a méltóságos asszonyuktól, hogyan is kell tartani a villát.
olvass továbbAmikor az Erzsit megismertem, akkor még nem beszéltem pestiesen, és az Erzsit is csak Erzsinek szólították, nem Eufrozinának, amire átkereszteltette magát tizenkét esztendővel ezelőtt. Persze én azután is Erzsinek hívtam, amikor nem hallotta senki.
olvass továbbVégre eljött az augusztus. A tűzijáték után valahogy mindig megkönnyebbülök, onnantól számolva alig két hét van még ebből a ragacsos nyárból, és mikor beleborzonghatok az első szeptemberi szellőbe, már egész nyugodt lesz a lelkem.
olvass továbbSokat töprengtem azon, mi volt a baj, hogy melyik résznél romlott el az egész. És valami nagyon döbbenetes dologra jöttem rá: tudod, ha teljesen őszinte akarok lenni önmagamhoz, akkor igazán sohasem voltam boldog vele. És tudod, miért nem? Mert ő nem szeretett. Az a finom kötelék, ami két embert egy láthatatlan fonállal olyan nagyon szorosra összeköt, hiányzott a kettőnk dolgából. Egész egyszerűen csak hiánycikk volt, mint a boltban a körömlakklemosó a nagy háborúk idején.
olvass tovább
